Már napokkal ezelőtt kinéztük Mártival a 26.-át, ekkor még kellemes nyári idő volt előrejelezve arra a napra. Azonban, ahogy teltek a napok, az előrejelzés is pontosabb lett, így az előrejelzett 27-ből csakhamar 31-32 fokos maximum hőmérséklet lett. Abban bíztam, hogy az erdőben -az eddigi tapasztalatok alapján- hűvösebb lesz, de éreztem, hogy ez a túra fájni fog...
Utunkat a békés kis Mogyorósbányán indítottuk, a Kakukk söröző ajtófélfájára rögzített OKT pecséttel.
Végighaladtunk a település Fő utcáján, majd egy kisebb emelkedéssel beléptünk az erdőbe. Nagyjából 400 méter után, a gyenge emelkedő teljesen megszűnik, itt időlegesen elbúcsúztunk az eddig közös úton haladó
Mária úttól.
 |
| Az első pecsét helyszíne, a Kakukk söröző |
 |
| Itt még nem kellett igénybe venni, de a továbbiakban örültem volna neki |
 |
| Már megint a retró: eredeti útburkolat |
Onnantól egyedül a Kék haladt a Gyertyános aljában. Körülbelül másfél kilométer könnyű séta után szembesültünk az első komolyabb emelkedővel, melyek az Öreg-kői barlangokhoz vezetett. Miután felértünk a kaptató végéhez, egy hosszabb pihenőt tartottunk. A Jankovich-barlanghoz innen még tovább kellett volna kapaszkodni a Kék Barlang jelzésű ösvényen, de ezt leginkább az időhiány miatt nem vállaltuk (Mártival nem szerettem volna a héregi busz után rohanni úgy, ahogyan ez Évi esetében volt).
 |
| Kilátás a Gerecse dombjaira |
A barlangok előtti pihenőtől az ösvény először szintben haladt, majd ereszkedni kezdett egészen egy nagy elkerített mezőig. Ott élesen jobbra fordultunk, majd 100 méter után balra, onnantól a mezőn, a kerítés vonalában haladtunk egészen a péliföldszentkereszti Szent-kútig. Ezen a szakaszon kezdtem el először érezni, hogy bajom lehet még a melegből...
 |
| A mezőn haladtunk Péliföldszentkereszt felé. Erdő hiányában kezdett erősen zavarni a meleg... |
 |
| Kilátás Mogyorósra és az Öreg-kőre |
 |
| Péliföldszentkereszt, Szent-kút |
 |
| Pedig elég hálásak voltunk az életmentő hideg vízért. :) |
 |
| A Lourdesi-barlang |
Péliföldszentkereszten csatlakozott a Kék Plusz és a Mária út is. A nagy múltú településen pecsételtünk, majd tartottunk egy kisebb pihenőt, ezt követően pedig indultunk tovább Pusztamarótra. A jelzések levezettek minket a 1124-es útra, ahonnan nagyjából egy kilométer gyaloglás után fordultunk balra egy földútra, mely enyhe emelkedésbe kezdett.
 |
| Sokadik retró: itt vélhetően a 1124-es út eredeti burkolatát szerették volna szemléltetni, azonban a forgalom megtette itt is a hatását: a hiányzó részeket aszfalttal pótolták... |
 |
| Mielőtt beléptünk volna az erdőbe |
Beléptünk az erdőbe, onnantól az emelkedés fokozódott. Ez nagyjából a Mány-oldalig tartott, onnantól utunk ereszkedni kezdett, azonban a sűrű, árnyékos erdőt kisebb lombozatú fák és bokrok követték, ahol persze a hőmérséklet is magasabb volt. Itt már komoly gondjaim voltak a vérnyomásommal, csak sűrű megállásokkal és folyadék utánpótlással tudtam folytatni a túrát. A 1125-ös útig tartott az ereszkedés, ott egy hosszabb pihenőt tartottunk az árnyékban, hogy egy kicsit rendbe hozzam magam a következő kaptatóra készülve. Körülbelül 150 méter után letértünk a közútról és elindultunk a kemény kaptatón, a Hintósűrűi-erdő mentén. 300 méter után egy nagyfeszültségű távvezeték irtásában haladtunk felfelé a napon, miközben újra és újra meg kellett állni, mert nem éreztem jól magam a melegtől. Nagyjából 800 métert haladtunk a keréknyomokon, melyek azután befordultak az erdőbe. Ami ezután jött, azt alig akartuk elhinni: egy 600 méteres szúrós, szedres szakasz következett. A mindent elborító vad növényzet gyakorlatilag teljesen járhatatlanná tette az ösvényt, magasságából adódóan pedig nem csak a lábunk és a kezünk, hanem az arcunk is komolyan ki volt téve a tüskéknek. Kerülőút híján itt kellett keresztül szenvedni magunkat, ami jelentős időveszteséget jelentett. A szakasz mellett húzódó erdő neve végtelenül illik az irtásra is: Emberölő...
Miután kiértünk innen, még körülbelül 2 kilométer hiányzott, hogy elérjük Pusztamarótot, ezért a melegtől és a szederbokortól elszenvedett sérüléseinktől függetlenül is tempóznunk kellett, mert ekkora már komolyan fenyegetett minket az a veszély, hogy nem érjük el a héregi buszt, ami az utolsó volt aznap. Időközben becsatlakozott a Piros jelzésű turistaút is, majd kis idő múlva beértünk Pusztamarótra. Ott villámgyorsan pecsételtünk, majd sikeresen leráztuk az idegesítően sűrűn nyávogó, akaratos cicát, mely még a Kecske-kő közelében verődött hozzánk. Pusztamaróttól kezdve ismerős volt a terep, ugyanazon az úton haladtam Mártival lefelé, ahol az előző túrán Évivel felfelé a Közép-Dunántúli Piroson, Héregig.
Kettős érzések uralkodnak bennem, ha erre a túrára visszagondolok. Ami pozitív: Évi után Mártinak is én lehettem az első útitársa, az első Kéktúráján, illetve ezen a túrán gyalogoltam le a 200. kilométeremet. Mint oly sokszor, most is gyönyörű helyeken mentünk keresztül. Azonban itt vannak a negatívak is: rosszullétek a meleg miatt, illetve az elburjánzott szedres, ami össze-vissza sebzett minket, a póktanyáról már nem is beszélve. Minden bizonnyal itt szedhettem össze életem első, és remélhetőleg utolsó kullancsát is. Mindezek után, hogy rakódik le a túra emléke bennem, még idő kérdése... Mindenesetre köszönöm Mártinak, hogy velem tartott. :)
A mai túra útvonala:
Mogyorósbánya, Kakukk söröző- Gyertyános- Jankovich-barlang (pihenő)- 
Péliföldszentkereszt (Szent-kút, Lourdesi-barlang)- 
Mány-oldal- Hintósűrűi-erdő- 
Pusztamarót- Király-kút- Héreg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése